Humidor ne szivarozzá' le

Hûha, már vagy százat elszívtam belõle. Ár/érték arányt nézve világbajnok. Egyéb versenyre azért nem nevezném be, na de miért kellene mindig versenyezni és versenyeztetni? Hétköznapi szivarnak nagyon nagyon megteszi. És ha belegondolok, hogy most mit is mondtam, akkor bizony ez szép dicséret. Mert ugye a nagy szívás hétköznapokon van, így ha ez a rúd nagyon ott van akkor, akkor a Zino is nagyon ott lesz a péntek esti, Mozsárban elköltött vacsora és a késõ éjszakai komámasszony-hol-a-kolbász társasjáték között. Korrekt áru, nem arról van szó, hogy elpöffented a felét, és aztán jön a másik, értékelhetelenül karcos és keserű kapadohány második fele, hanem szolidan, de biztosan végig kitart. Ő az én kis szivarkedvesem. Ötös.

Én általában is nagyon ki vagyok békülve a dominikai szivarokkal, de ez hozott még néhány pontot a fajtájának. Nagyon szépen sodort, világos borítólevelû, a piros-arany gyûrûjével kifejezetten elegáns megjelenésû szivar. És ez az elegancia jellemzi mûködés közben is. Az egész olyan Davidoffos a mértani pontosságú égésével, a szinte lisztszerû, csontfehér hamujával, a könnyed szívhatóságával. És nekem finomabb. Persze nem teljesen korrekt az összevetés mondjuk a No. 2-vel, mert az egy jóval hosszabb vitolla, de ha az árakat nézem, akkor savazzuk csak nyugodtan azt a fehércímkést. Az ízeket most sem írom le, mert szerintem fölösleges, nekem ez, neked az. Nem ez a lényeg. Csak szívj el egymás után egy Davidoffot és egy ilyen szivart, és a különbség nem más lesz, mint a sznobéria és az igényesség közti különbség. Éppen 10 euro. Ötös.

Gyanús volt nekem ez a három euró, így aztán csak most próbáltam ki. És tényleg három eurót ér, többet semmiképp, talán inkább kevesebbet. Nem rég szívtam Partagasék ezer virágát, ami szerintem kenterbe veri ezt a szivart. Ez csak egy szivar. Élményt nem is okozott, most így hirtelen nehéz is volna leírni milyen volt az aromája, legfeljebb azokat a közhelyeket tudnám idebiggyeszteni, amit a Rómeóknál már úgyis ezerszer leírtak. Viszont szerintem kifejezetten csúnyán, forgácsosan hamuzik, félreég, a kb. másfél centi hamu levételekor pedig akkora kráter keletkezett, mint amekkorát 65 millió évvel ezelõtt láttak utoljára Tirex Béla. Ja, és vagy háromszor el is aludt. A nõ, akit ezen az este próbáltam szédíteni oda-oda is sandított, gondolván, szegény lammer mit játssza itt az agyát a szivarjával, mikor még szívni sem tudja. Gáz volt. Szerencsére menteni tudtam a menthetõt a másik szivarommal;) Hármas alá.

Az árához képest renkívül jó minõségû rúd. Az árától függetelenül is. Meg szép is. Nekem az a jó minõségû, ami jó minõségû például egy jó villányiban. Hogy magát adja, hogy természetes, hogy ott van a vidék meg a trágya illata, semmi flancolás, mesterséges hatáskeltés. Na ez a szivatar ezt nagyon tudja. Az elején egy pillanatra keserû, de aztán gyorsan átvált egy finom földes ízre. Közben tökéletesen egyenletesen ég, szép a hamuja, könnyû átszívni. A végén is adja azt a krémességet, ami az elsõ percek után megérkezik. Ez egy Montecristo mellett tényleg olyan mint egy villányi barique egy amolyan túlegyéniségezett francia vörös mellett. Tartsuk titokban a sznobok elõtt, mert addig olcsó. Ötös.

Nagyon fajin, nagyon klassz, nagyon tete, nagyon pöpec. Ez van. Ez a szivar pontosan az, ami, sem több sem kevesebb. A Maximo Liderék a prémiumot megfizetni nem tudó kubai pórnépnek találták ki ezt a darabot, és azért nagyon nem vihették le színvonalat azok számára akik saját kezükkel sodorják a Cohibát. Olyan ez, amikor az ember Skóciában kalandozik és gondolja megkóstolja már, mit is iszik ott a jónép. Kitöltenek neki valami kézzel megírt üvegbõl valami kristálytiszta löttyet, és ezt követõen soha többé nem fogja érteni, hogy hogy volt képes majd 40 kilót adni egy üveg Blue Labellért. Gyenge, nagyon kellemes, az elejétõl a végéig élvezetet adó, honfitársaihoz képest kifejezetten olcsó szivar. Reggeli kávé mellé, vagy uzsonna után kész manna. Szivar, és nem Guantanamera. Kategóriájában ötös.

Többet nem vásárolok, mert nem az én ízvilágom, ami azonban nem azt jelenti, hogy rossz íze van ennek a sötét borítólevelû igen gyenge szivarnak. Sõt. Ez egyszerûen egy robosztóba álmodott zöldségeskert. Csak úgy árad belõle a zeller mag a bazsalikom. Én mindenevõ vagyok, de simán meghajlok azon vegetáriánus szivarozók véleménye elõtt (ilyenek úgy sem léteznek;), akik ezt a rudat a maguk részérõl mennybe röpítik. Egyébként az elején egy kis kávé is érzõdik és nekem kifejezetten tetszett a vége, ahol sokkal komplexebb íz kerül elõ, valami olyan, mint amit a Partagas ezer virágában szoktam találni háromnegyed óra elteltével. Kifogástalanul ég, nem tökéletesen, de igen jól szelel, és szép, világosszürke hamuja van. Az árát éppen hogy csak megéri. Inkább nagyon jó, mint kiváló ez a szivar. Négyötöd.

Nagyon korrekt, gyenge szivar, szép, csontfehér hamujával talán a legjobb dominikai, amit eddig elpöffenthettem. Reggeli mellé, kévéhoz, de méginkább uzsonna után fogyasztandó. Semmiképpen sem vacsorá utáni darab. És ami erõsen ajánlhatóvá teszi, a kedvezõ ára. És most itt megint kifikadhatnék a lenyúlás miatt, amit Davidoff jelszó alatt ûznek, de nem starpálom magam. Inkább azon filózok, hogy ebbõl, vagy az azonos méretû Leon Jimenesbõl rendeljek-e egy 25-öst. Mert hogy ezek a szivarok megértek erre. (Huszon)Ötös

Na, hát azért van itt egy kis huncutság, mert szép, szép, hogy duplakoronás, de azért ez a dupla korona egy szimpla koronásnyi idõ alatt, óvatosan szívva is úgy egy szûk órácska alatt elfogy. Kevés ez, mint az átkosban épült lakótelepi ház, melybõl kispórolták a cementet. Ezért a két euro alatti ár. Viszont ennél önbizalomkeltõbb termékkel aligha találkoztam, mert azon túl, hogy a termetes méret odavonzza a burzsujirtó tekintetet, még az a benyomása is kialakulhat az embernek, hogy haladó szivaros. Persze ez csak illúzió, mert egy igazi jó Churchillnek (ami vagy két centivel eleve kisebb is) kb. a feléig ér az ember ennyi idõ alatt és már ezen a ponton keszonbetegség keríti hatalmába. Mindazonáltal fogok én még ebbõl egy maréknyit rendelni, mert egyébként az árához képest finom és lágy fás íze van. Az utolsó harmadára persze ez is behal, és az égési jellemzõi sem kielégítõk, pld. a kétcentis hamu magától lepottyan, viszont szépen ég, nem csomós, ami ugye ezeknél a shorfillereknél nagy szó. És a fenébe is, az ember egy elérhetõ árú, igazi szivarkinézetû dolgot tart a kezében, ami – nevezzék mások akár sznobizmusnak – hasonszõrû társaságban hatalmas buli. Dolce Vita, emberek! Négyes.

A sokféle nevû, de egyébként tök egyforma Piedrából korábban már szívtam, de már meg nem tudnám mondani, hogy melyik volt. Ebbõl is látszik, hogy felejtõs a dolog. Leginkább az oxigénhiány jut róla eszembe, na nem azért, mert annyira erõs volt, hanem azért, mert már attól szétszakadt az arcberendezésem, hogy átszívjam. Pedig az csak egy petikés korona volt. Namármost, én komolyan hiszem, hogy nem a dolgok maguk, hanem a róluk kialakított vélemény befolyásol, meg aztán nehéz is ellenállni annak az alig két eurós árnak, így vettem ebbõl a koronásból. Bejött. Az elsõ meglepetés az volt, hogy ez a Piedra bizony szebben szelel, mint egy liter babgulyás utáni hajnali szellentés. A második, hogy bár a kubai, színesen bárdolatlan ízvilággal köszönõ viszonyban sincs, ahhoz képest egészen finom és ez a finomság – az olcsó szivarokkal ellentétben – kb. a kétharmadáig ki is tartott. Ráadásul a shortfillerekre oly jellemzõ csomókkal sem volt tele, így elalvás nélkül, szabályosan égett végig – pontosabban égett volna végig, ha azt az utolsó keserû egyharmadot hajlandó vagyok elszívni. Szóval összességében olyan hétköznapi szivarnak ez is nagyon megteszi, találkoztam már ennél drágább, ám sokkal gagyisztikusabb termékkel is. Háromnegyed.

A kis Dannemann. A kis Moods. De miért is? Miért is nézem én le ezt a helyes kis panatélát csípõbõl? Mert egy elõítéletes f...kalap vagyok. Pedig van a Cohibán innen is élet. És nem érdekel, hogy a pöttyös ing, a piros cipõ, a kefirivás, a macskatartás meg a hegedülés mellé a cherrys ízével ez is indítékul szolgálhat, hogy megkérdezzék: buzi-e vagy? Egyébként csak megjegyzem, hogy csajozós darab ez a javából. Mert ugye a nõk, mármint a nõiesebb nõk, imádják a szivarillatot, azt meg pláne, ha az illatról valami eszükbe jut és beszélni lehet róla. Én azért túl sokat nem beszélnék errõl a dohányról, úgyhogy egy négyeske.

Te jó ég, hogy hívhatnak úgy egy szivart, hogy "ROLY"?! Ez a szivar éppen olyan gagyi, mint amilyen gagyisztikus a neve. Errõl ennyit. Egyketted. Viszont ide kívánkozik egy fontos infó: tudtuk, hogy a Szaturnusz gyûrûje finomabb porból áll, mint a szivar füstje?

Egyik elsõ szivarom volt. És ezzel a helyére is került a dolog. Többet nem szívok. A Minutot, a Compayt és a Cristalest egyaránt kipróbáltam, és ha csak erre telik, hát a Minutot kell megvenni. Miért? Mert bármelyik szivart is szívod, csak az elsõ egy centije évezhetõ. Irgalmatlanul labilis ez a dohány, annyira, hogy egy ciginyi idõ után már élvezhetetlen, pedig ekkor még csak az elején jársz. Talán azért jobb egy kicsit a Minuto, mint a többi vitolla, mert ez a legvastagabb Guantanamera, így lassabban, alacsonyabb hõfokon ég és így lassabban hamvad el az a kevés íz, ami állítólag Vuelta Arribából jön. És hát ezzel el is jutottunk a rossz szivar legfontosabb jellemzõjéhez: az embernek fizika és kémia jut eszébe róla fa, virág, meg punci helyett. Egyet azért el kell ismernem, az elsõ három percben kifejezetten finom. Na de egy eurót egy ciginyi élvezetért?! Elégséges.

Az olcsó shortfillerekkel általában az a bajom, hogy nem azt kapom a pénzemért, amit várok. Én még azzal is kibékülnék, ha a kicsi pénz kicsi szivar szabály szentírás volna, de nem errõl van szó. Egyáltalán nem szivart kapok ugyanis. A Rosa Nicaragua, akár a kubai Guantanamera vagy a hondurasi Roly nem szivar, hanem egy vagy kettõ, legjobb esetben három cigi és aztán valami, amirõl már inkább csak a károsanyag emisszió jut az eszembe. És ez nem igazság, mert ha az ember szivart vesz, akkor azt azért veszi, mert szivarozni akar: szivarvéget vágni, gyújtani, fél-két órán át pöfékelni egy ízeset. Ehhez képest ez a rúd az elején úgy10 percnyi élvezetet ad, egy gyenge, kicsit dominikás szivarét, aztán olyan középszerû kapadohányra vált át, hogy ahhoz képest egy Munkás elpöffentése óvodás szívószálazás. Meg kell kérdeznem: megér két szál cigi két eurót? Hát persze hogy nem. Ez a rúd a maga két eurós árával kifejezetten drága mulattság. Kettes. Ja és még valami: szivar az, amit még egy nemdohányos is gond nélkül le tud tüdõzni?

Amikor a számba vettem ezt a geil vacakot, nem viccelek, megijedtem: te jó ég, valami idegen tágy került a számba!!! Ez olyan rossz, mint egy Al Capone Sweets. Nincs is szavam. De most tényleg, ezt a szivarkát vajon kinek szánták? Mert ugye szivarnak nem jó, mert túl édes. De nyalókának sem jó, mert ahhoz túl füstös. Cognacos ízû fogpiszkáló? Közelít, de ahhoz túl puha. Miniatür valentin napi álcázott baseballütõ? Ez az! Karó.