Humidor ne szivarozzá' le

Na, hát azért van itt egy kis huncutság, mert szép, szép, hogy duplakoronás, de azért ez a dupla korona egy szimpla koronásnyi idõ alatt, óvatosan szívva is úgy egy szûk órácska alatt elfogy. Kevés ez, mint az átkosban épült lakótelepi ház, melybõl kispórolták a cementet. Ezért a két euro alatti ár. Viszont ennél önbizalomkeltõbb termékkel aligha találkoztam, mert azon túl, hogy a termetes méret odavonzza a burzsujirtó tekintetet, még az a benyomása is kialakulhat az embernek, hogy haladó szivaros. Persze ez csak illúzió, mert egy igazi jó Churchillnek (ami vagy két centivel eleve kisebb is) kb. a feléig ér az ember ennyi idõ alatt és már ezen a ponton keszonbetegség keríti hatalmába. Mindazonáltal fogok én még ebbõl egy maréknyit rendelni, mert egyébként az árához képest finom és lágy fás íze van. Az utolsó harmadára persze ez is behal, és az égési jellemzõi sem kielégítõk, pld. a kétcentis hamu magától lepottyan, viszont szépen ég, nem csomós, ami ugye ezeknél a shorfillereknél nagy szó. És a fenébe is, az ember egy elérhetõ árú, igazi szivarkinézetû dolgot tart a kezében, ami – nevezzék mások akár sznobizmusnak – hasonszõrû társaságban hatalmas buli. Dolce Vita, emberek! Négyes.

No, hát ez egy érdekes szivar. Az élvezhetõ elsõ harmada egészen kivételes ízvilágot ad: ennyire intenzív és élénk kávés-fûszeres zamatot máshol még nem éreztem. Azt hiszem, utána is nézek ennek a márkának, mert ha esetleg sikerült túllépniük az olcsószivar kategórián, azon a rémségen, hogy a szivar csak az elsõ 10 percben szivar, aztán meg cigi, akkor itt bizony komoly kincsek is lehetnek. Erõsnégyes.

A sokféle nevû, de egyébként tök egyforma Piedrából korábban már szívtam, de már meg nem tudnám mondani, hogy melyik volt. Ebbõl is látszik, hogy felejtõs a dolog. Leginkább az oxigénhiány jut róla eszembe, na nem azért, mert annyira erõs volt, hanem azért, mert már attól szétszakadt az arcberendezésem, hogy átszívjam. Pedig az csak egy petikés korona volt. Namármost, én komolyan hiszem, hogy nem a dolgok maguk, hanem a róluk kialakított vélemény befolyásol, meg aztán nehéz is ellenállni annak az alig két eurós árnak, így vettem ebbõl a koronásból. Bejött. Az elsõ meglepetés az volt, hogy ez a Piedra bizony szebben szelel, mint egy liter babgulyás utáni hajnali szellentés. A második, hogy bár a kubai, színesen bárdolatlan ízvilággal köszönõ viszonyban sincs, ahhoz képest egészen finom és ez a finomság – az olcsó szivarokkal ellentétben – kb. a kétharmadáig ki is tartott. Ráadásul a shortfillerekre oly jellemzõ csomókkal sem volt tele, így elalvás nélkül, szabályosan égett végig – pontosabban égett volna végig, ha azt az utolsó keserû egyharmadot hajlandó vagyok elszívni. Szóval összességében olyan hétköznapi szivarnak ez is nagyon megteszi, találkoztam már ennél drágább, ám sokkal gagyisztikusabb termékkel is. Háromnegyed.

Brutálisan erős szivar. Nem haladóknak, hanem túlhaladottaknak való. Igazándiból jó kis fricska azoknak a sznob, S-class kopaszoknak, akik a C kosarast hordó barátnőjük mellei közül elővarázsolt benzines öngyújtóval gyújtanak rá a Szimbólban, gondosan mártogatva a végét valami XO-ba. Elzöldülve rohannak a WC-be még a felénél sem. Hehe. Szóval komolyra fordítva, erős szivar, de megbocsátható, ahogy fejbe kólint, mert nem letaglóz. És ez nagyon fontos különbség. Van itt valami finom egyensúly, amit nem tudok szavakba önteni, azt javaslom, mindenki próbálja ki, egyszer megéri azt a csillagászati összeget, amibe kerül. Ahogy az ár miatt Cohibának soha sem tudnék jó szívvel ötöst adni, neki sem adok. De próbálkozom majd még vele, mert finom. Befolyásos haverjaim úgy is ezt adják mindig ajándékba. Őriztessenek meg jó szokásukban.

Lezuhanyzik. Fogat mos. Parfümöt permetez. Legjobb inget húz. Cipõorrot boxol...… egyszóval randira indul. Ezek a kötelezõ stációi annak a lelkes szivarosnak, aki éppen cohibaszüzességét készül elveszíteni. Én is így indultam el erre a randira… és… hát… majd a következõ biztos jobban sikerül. Mert mit is mesélhetek el a klubban errõl a kalandomról? Hát, hogy ahogy mondták, jó volt. És még? Jó volt. Bõvebben? Jó volt. És ahogy ezt motyogom azt gondolom, hogy a fenébe is, adjatok már egy Leon Jimenest, mert nem jut eszembe semmi. Tényleg olyan ez, ahogy a tinédzser suttyó hebeg a spanoknak, hogy mit is talált a szoknya alatt középtájt, de igazán úgy érzi, hogy többet várt, meg a Hustlerben valahogy egészen másképpen, sokkal egyszerûbbnek nézett ki a dolog. A kiskölök becsapva érzi magát, de az is lehet, hogy téved. Lehet, hogy jó volt az, amit talált csak még nem nõtt fel hozza. Szóval vagy-vagy. Négyalá vagy csillagos ötös.

A kis Dannemann. A kis Moods. De miért is? Miért is nézem én le ezt a helyes kis panatélát csípõbõl? Mert egy elõítéletes f...kalap vagyok. Pedig van a Cohibán innen is élet. És nem érdekel, hogy a pöttyös ing, a piros cipõ, a kefirivás, a macskatartás meg a hegedülés mellé a cherrys ízével ez is indítékul szolgálhat, hogy megkérdezzék: buzi-e vagy? Egyébként csak megjegyzem, hogy csajozós darab ez a javából. Mert ugye a nõk, mármint a nõiesebb nõk, imádják a szivarillatot, azt meg pláne, ha az illatról valami eszükbe jut és beszélni lehet róla. Én azért túl sokat nem beszélnék errõl a dohányról, úgyhogy egy négyeske.

Gyanús volt nekem ez a három euró, így aztán csak most próbáltam ki. És tényleg három eurót ér, többet semmiképp, talán inkább kevesebbet. Nem rég szívtam Partagasék ezer virágát, ami szerintem kenterbe veri ezt a szivart. Ez csak egy szivar. Élményt nem is okozott, most így hirtelen nehéz is volna leírni milyen volt az aromája, legfeljebb azokat a közhelyeket tudnám idebiggyeszteni, amit a Rómeóknál már úgyis ezerszer leírtak. Viszont szerintem kifejezetten csúnyán, forgácsosan hamuzik, félreég, a kb. másfél centi hamu levételekor pedig akkora kráter keletkezett, mint amekkorát 65 millió évvel ezelõtt láttak utoljára Tirex Béla. Ja, és vagy háromszor el is aludt. A nõ, akit ezen az este próbáltam szédíteni oda-oda is sandított, gondolván, szegény lammer mit játssza itt az agyát a szivarjával, mikor még szívni sem tudja. Gáz volt. Szerencsére menteni tudtam a menthetõt a másik szivarommal;) Hármas alá.

Arisztokratikus?! Na hát ez az utolsó dolog, amihez ennek a szivarnak köze van. Annyiban persze igen, hogy ha valaki rágyújt Magyarországon egy ilyen rúdra az étteremben, akkor a közvélekedés szerint még mindig utolsó népnyúzó burzsuj, akit – mint Pelikán Elvtárs szerint a fasiszta brigantit – ütni kell. Márpedig ha a szivarozás ilyen közvetlen életveszélyt kiváltó foglalatosság, akkor csak úgy éri meg, ha az ember nagyon jó szivart szív. Ez nem az. Egy a közepesnél erõsebb, ám annál jellegtelenebb kubai ez, amin azért érzõdik a kubai csajok kreol combjának illata, de csak úgy nagy nagy beleképzeléssel. Szerintem sokkal jobban megéri a majdnem ugyanekkora, bár arányában kicsit drágább Milles Fleurs, ami még a magyarországi ploretariátus látogatta éttermeket is virágos mezõkké képes varázsolni – fél-háromnegyed órára. Az Aristocrats nálam egy hármast ér. Éljen soká a maximo lider!

Nekem ez a szivar hatalmas csalódás volt. Rengeteg jót halottam róla, olyanoktól is, akiknek adok a véleményére. Az ára is azt sugallta, hogy csak igyekezzék az ember hasznos munkával szolgálni a népgazdaságot, kellõ mennyiségû értéktöbbletet termelve ahhoz, hogy magától, az össztársadalomtól, kisnyugdíjastól, befogadott kóborkutyáktól, etióp gyerektõl elvonhassa azt a (magyarországon 12.065) forintot, amennyibe egyetlen ilyen szivar kerül. Hát nem követek el többé ilyen igazságtalanságot. Mert ok, azért van egy felsõkategóriás ízvilága, de korántsem állt ez össze olyan harmonikussá, mint ami mondjuk egy montekettestõl elvitathatalan. Letaglózóan erõs, amit egy prémium szivar szerintem nem engedhet meg magának, és igencsak inkonzisztens. Egyébként más drága kubaiakhoz képest szebb megjelenésû, a borítólevél finomabb, kevésbé eres, ez azonban édeskevés annak indokául, hogy mi kerül ezen annyiba mennyibe. Ár-érték aránya kritikán aluli. Egyébként finom.

Az olcsó shortfillerekkel általában az a bajom, hogy nem azt kapom a pénzemért, amit várok. Én még azzal is kibékülnék, ha a kicsi pénz kicsi szivar szabály szentírás volna, de nem errõl van szó. Egyáltalán nem szivart kapok ugyanis. A Rosa Nicaragua, akár a kubai Guantanamera vagy a hondurasi Roly nem szivar, hanem egy vagy kettõ, legjobb esetben három cigi és aztán valami, amirõl már inkább csak a károsanyag emisszió jut az eszembe. És ez nem igazság, mert ha az ember szivart vesz, akkor azt azért veszi, mert szivarozni akar: szivarvéget vágni, gyújtani, fél-két órán át pöfékelni egy ízeset. Ehhez képest ez a rúd az elején úgy10 percnyi élvezetet ad, egy gyenge, kicsit dominikás szivarét, aztán olyan középszerû kapadohányra vált át, hogy ahhoz képest egy Munkás elpöffentése óvodás szívószálazás. Meg kell kérdeznem: megér két szál cigi két eurót? Hát persze hogy nem. Ez a rúd a maga két eurós árával kifejezetten drága mulattság. Kettes. Ja és még valami: szivar az, amit még egy nemdohányos is gond nélkül le tud tüdõzni?

Te jó ég, hogy hívhatnak úgy egy szivart, hogy "ROLY"?! Ez a szivar éppen olyan gagyi, mint amilyen gagyisztikus a neve. Errõl ennyit. Egyketted. Viszont ide kívánkozik egy fontos infó: tudtuk, hogy a Szaturnusz gyûrûje finomabb porból áll, mint a szivar füstje?

Egyik elsõ szivarom volt. És ezzel a helyére is került a dolog. Többet nem szívok. A Minutot, a Compayt és a Cristalest egyaránt kipróbáltam, és ha csak erre telik, hát a Minutot kell megvenni. Miért? Mert bármelyik szivart is szívod, csak az elsõ egy centije évezhetõ. Irgalmatlanul labilis ez a dohány, annyira, hogy egy ciginyi idõ után már élvezhetetlen, pedig ekkor még csak az elején jársz. Talán azért jobb egy kicsit a Minuto, mint a többi vitolla, mert ez a legvastagabb Guantanamera, így lassabban, alacsonyabb hõfokon ég és így lassabban hamvad el az a kevés íz, ami állítólag Vuelta Arribából jön. És hát ezzel el is jutottunk a rossz szivar legfontosabb jellemzõjéhez: az embernek fizika és kémia jut eszébe róla fa, virág, meg punci helyett. Egyet azért el kell ismernem, az elsõ három percben kifejezetten finom. Na de egy eurót egy ciginyi élvezetért?! Elégséges.

Minden tiszteletem Zinobáttyámé, mert szivar annyit embernek nem köszönhet, mint neki. Sajnos a maiak számára õ már nem több, mint a Cool Water másik neve és egy szemeskávé márka, pedig ha õ nem lett volna, akkor ma nem lenne "kubai" a kubai szivar sem (igaz, nem is volna olyan drága), és azt sem tudnánk, hogy a rómeoésjúlia nem csak egy Shakespeare-szonett (nem vicc, múltkor ezt hallottam a villamoson). Na, szóval, egy Grand Cru No. 2-es elszívása után ez a történelem óra jutott eszembe, más nem nagyon. Ár-érték arány? Hagyjuk talán, mert bármennyire is tisztelem Zinobáttyámat, egy elégségesnél többet erre nem tudnék adni. Ha ez is négy-öt euróba kerülne, mint mondjuk egy Leon Jimenes, akkor itt is olyan felszabadultan lelkesednék, mint ott, de ahogy Schmajda Úr, a szabóm, szebb meg jobb nadrágot var rám, mint Giorgio Armani ISO 9001-es konfekcióüzemei, úgy majd hülye lennék ezért a közepesnél kicsit jobb domainikaiért 5 euronál többet adni. Szóval négyeskécske, de csak Zinobáttyám iránti kivételes tiszteletembõl. Jut eszembe! Nincs valakinek eladó Gr. Cru kettese 5 euróért? Tiszteletem Zinobáttyám.

Amikor a számba vettem ezt a geil vacakot, nem viccelek, megijedtem: te jó ég, valami idegen tágy került a számba!!! Ez olyan rossz, mint egy Al Capone Sweets. Nincs is szavam. De most tényleg, ezt a szivarkát vajon kinek szánták? Mert ugye szivarnak nem jó, mert túl édes. De nyalókának sem jó, mert ahhoz túl füstös. Cognacos ízû fogpiszkáló? Közelít, de ahhoz túl puha. Miniatür valentin napi álcázott baseballütõ? Ez az! Karó.